Featured post

TARTALOMJEGYZÉK



GYSEV MOZDONYKORSZERŰSÍTÉS

ELŐHEGYI ISTVÁN, LÖKKÖS ENDRE
GySEV Rt. M40-sorozatú mozdony remotorizáció

VILLAMOSÍTÁS EMLÉKEI

HORVÁTH VIKTOR
Visszaemlékezés a századforduló villamosítási tevékenységeire

A VILLAMOS VONTATÁS FEJLESZTÉSE

KISS CSABA
Szemelvények és mérföldkövek az ipari periódusú nagyvasúti villamos vontatás kifejlesztése történetéből III.

HIBRID VONTATÁS MÚLTJA, JELENJE

KISTELEKI MIHÁLY, KOVÁCS KÁROLY

A hibrid vontatású vasút vontatójárműfejlesztés, múltja, indokai, okai, eddigi eredményei

DR. KOMORÓCZKI ISTVÁN
A háromrészes kormányzati motorvonat és előfutó motorkocsi gyártási története röviden

TRAM TRAIN

KOVÁCS KÁROLY
A Stadler győztes ajánlata, győztes válaszai a MÁV-START Zrt. által 2016-ban kiírt tram train városi vasúti járműre

DÍZEL VONTATÓJÁRMŰ FEJLESZTÉS

MEZEI ISTVÁN
Az M469-estől az M61-esig

A MÁV IC MOTORVONAT

PERGER IMRE
30 év után – egy cikk utóértékelése

DJJ VASÚTI KOCSIK

SCHWARTZ ISTVÁN, EGYED LÁSZLÓ
DJJ vasúti kocsik gyártási projektje az ENR számára: Kihívások és innovációk

VILLAMOS MOZDONY FEJLESZTÉS

SURÁNYI SÁNDOR, VIRÁG MÁRTON LÁSZLÓ
V46 tolatómozdony fejlesztése akkumulátoros LAST MILE üzemmóddal

JÁRMŰÜNNEPEK

SÜVEGES LÁSZLÓ
Fél évszázad a MÁV szolgálatában

VISSZATEKINTÉS A VASUTAS MÚLTBA

DR. WAGNER GYÖRGY
Egy hosszú vasutas életút néhány emléke külföldi utazásokról

DR. ING. XAVER WIRTH
Tárcsásfékek karbantartási költségének csökkentése újszerű KSR®-fékbetétek alkalmazása révén

Featured post

TARTALOMJEGYZÉK

BEVEZETÉS
CSÁRÁDI JÁNOS, SIPOS ISTVÁN, KISTELEKI MIHÁLY
Vasútgépészet 1993-as beköszöntők, Mikó díjak 2023-ig

VASÚTGÉPÉSZ ÁLMOK
KISTELEKI MIHÁLY, KOVÁCS KÁROLY, TEKE BERTALAN
Vasútgépész álmok és a valóság

MEGFELELŐSÉGÉRTÉKELÉS
HALÁSZ GERGELY
Megfelelőségértékelési eljárások gyakorlati tapasztalatai (2. rész)

MOTORVONAT GAZDASÁGOSSÁG
KISTELEKI MIHÁLY, KOVÁCS KÁROLY
A MÁV elővárosi villamos motorvonat, a gazdaságossági utóvizsgálat eredményei

VILLAMOS VONTATÁS FEJLESZTÉSE
KISS CSABA
Szemelvények és mérföldkövek az ipari periódusú nagyvasúti villamos vontatás történetéből II.

MEGFELELŐSÉGÉRTÉKELÉS
DR. KOMORÓCZKI ISTVÁN
Nagysebességű elsőosztályú kocsi ismertetése egy volt tanúsítási szakértő szempontjából

FLIRT HÓDÍTÁS KEZDETE
LACZÓ FERENC
A FLIRT- egy modern jármű az elővárosi forgalom részére

JÁRMŰÜNNEPEK
DR. LOVÁSZ GYÖRGY
A Magyarországon gyártott WIFO tartálykocsik és kalandos életük napjainkig

KUTATÁS FEJLESZTÉS
DR. MALATINSZKY SÁNDOR
Bemutatkozik a rejtélyes ALFA-X

RÁCZ MÁTYÁS
Az ABB háromfázisú hajtásrendszer

NAGYSEBESSÉGŰ MÁV KOCSIK
MURÁRIK LÁSZLÓ
Új személykocsik a MÁV járműparkjában

JÁRMŰÜNNEPEK
SÜVEGES LÁSZLÓ
A MÁV MALLET-rendszerű gőzmozdonyai különös tekintettel a 110 éves a szerk. mozdonyra

KUTATÁS FEJLESZTÉS
VINCZE TAMÁS
Egy új dízel motorkocsi jellemzőinek vizsgálata

Featured post

TARTALOMJEGYZÉK

Bevezetés

DR. MALATINSZKY SÁNDOR
Magyar gőzmozdonyok az 1873. évi Bécsi Világkiállításon

BAJÓK JÁNOS
Az M62. sorozatú mozdonyok üzembe állítása

DOBOS JÓZSEF, HOLCSIK FERENC
Mozdonysorsok V43, M62

HUNOR LÁSZLÓ
A vontatójárművek diagnosztikai vizsgálatainak műszaki lehetősége és alkalmazásának igénye

NÉMETH ANDOR
Az M62-es és a V43-as mozdonyok festési tervei és festései a MÁV-nál

SZÓRÁDI ERVIN
Az M62 sorozatú mozdonyok gyártásának előzményei

DR. WAGNER GYÖRGY
A 14-D-40 jelű dízelmotorok diagnosztikai vizsgálatai

BENKE TAMÁS
A legek projektje – az 1300 kocsis egyiptomi projekt

KISS CSABA
Szemelvények az ipari periódusú nagyvasúti villamos vontatás történetéből

LUKÁCS ZOLTÁN, PATAKI JÓZSEF
A MÁV V63 sorozatú mozdony UFC forgóváz és járműszekrény kapcsolat típusvizsgálatok

SURÁNYI SÁNDOR, LANGER BENCE, BALOG PÉTER
Országos Kisvasúti Koncepció

SÜVEGES LÁSZLÓ
A MÁV „igáslova”, a V43 sorozatú villamos mozdony 60 éves

SZÉCSEY ISTVÁN
A Siemens Mobility gyártotta Viagio vasúti személykocsi típusai

Featured post

TARTALOM

JÁRMŰ ÜNNEPEK 2023

RIGÓ ZOLTÁN
Előszó

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA

ALMÁSI MIKLÓSNÉ
Harminc éve

DARÓCZI GYULA
A kezdet és a folytatás

DR. HELLER GYÖRGY:
Egy résztvevő visszaemlékezései a hatvanas évek nagy mozdony beszerzéseire

HORVÁTH VIKTOR, ZÁDORI ZOLTÁN, LÖKKÖS ENDRE
A V43 sorozatú mozdonyok javítása 1964-1984 között

KOCSIS GYULA
Válságok a V43 sorozatú mozdony életében

KULLMANN LAJOS:
A V43 sorozatú villamos mozdonyok kifejlesztésének előzményei

MEGFELELŐSÉGÉRTÉKELÉS

HALÁSZ GERGELY
Megfelelőségértékelési eljárások gyakorlati tapasztalatai

INNOTRANS 2022.

InnoTrans 2022., újra

VASÚTFEJLESZTÉS

KÉKESI MÁRTON
Járműelektronikai fejlesztések

KŐVÁRI MÁTYÁS:
A Coradia iLint, a hidrogén üzem- anyagú motorvonat fejlesztése

SURÁNYI SÁNDOR
Kisvasúti koncepció

SÜVEGES LÁSZLÓ
150 éves a hazai mozdonygyártás

Featured post

TARTALOM

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA
Vontatójármű ünnepek 2022

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS
DR HELLER GYÖRGY, KISTELEKI MIHÁLY, KOVÁCS KÁROLY
Száz éve született Dr Heller György a vasúti fékezés magyar tudósa

KISS ZOLTÁN
A Budapesti Szerviz Központ felújítása és fejlesztése

InnoTrans 2022

HALÁSZ GERGELY
Hogyan kapcsolódik az ASBO szervezet a vasúti járművek engedélyezési eljárása

OZSVÁR-SCHVARCZ ZSUZSA, URVALD KRISZTIÁN
Fókuszban a zöld energia

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

JÁRMŰFEJLESZTÉS

SÜVEGES LÁSZLÓ
A MÁV V40 sorozatú villamos mozdonyai

VARGA ANDRÁS
A GYSEV 150 évének jellegzetes és fontosabb vontató és vontatott járművei

SZOJKA LÁSZLÓ
Pozsony villamos vonalai 1895 és 1918 között 2. rész a villamos járművei

SZIKLAI LÁSZLÓ, VARGA MIKLÓS, KOVÁCS KÁROLY
A Szombathelyi Járműjavítás 150 éve

Featured post

TARTALOM

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA
VINCZE TAMÁS
A MÁV 301 sorozatú gyorsvonati mozdonyai

BEMUTATJUK
BALÁZS GÁSPÁR
Balázs Gáspár vezérigazgató gondolatai az Alstom magyarországi terveiről

TANULSÁGOS VASÚTI BALESETEK
BENCSIK LÁSZLÓ
A Császárfürdői baleset

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS
ELŐHEGYI ISTVÁN, KOVÁCS KÁROLY, TÓTH BÉLA, DR. ZOBORY ISTVÁN
Az EnOpt, az energiatakarékos vonattovábbítás, egy a MÁV-nál a mai napig nem hasznosított szabadalom és a vontatási energetika aktuális kérdései

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBAN

JÁRMŰFEJLESZTÉS
DR. KOMORÓCZKI ISTVÁN, DR. MALATINSZKY SÁNDOR
Tram-train hibrid motorvonat forgóvázainak ismertetése tanúsítási szempontból

VASÚTI TERMÉKTANÚSÍTÁS
SCHVÁB ZOLTÁN
ASBO szervezet lett a KTI

JÁRMŰKORSZERŰSÍTÉS
SURÁNYI SÁNDOR, SZÉCSEY TIBOR
A MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút L45H típusú, Mk45 sorozatú dízelmozdonyainak korszerűsítése a GanzPlan Hungária Kft. (GPH) közreműködésével

JÁRMŰFEJLESZTÉS
SÜVEGES LÁSZLÓ
Ganz-MÁVAG villamos vonatok Új-Zélandon

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS
DR. SZABÓ ANDRÁS
Vasúti járművek kerékterhelésének kiegyenlítése

KÖZÚTI VASÚTFEJLESZTÉS
SZOJKA LÁSZLÓ
Pozsony villamos vonalai 1895 és 1918 között (1. rész)

Featured post

TARTALOM

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA

DR. LOVÁSZ GYÖRGY 125 évesek a Millenniumra beszerzett 4-tengelyes MÁV személykocsik

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

DEMUS TAMÁS, TOKAJI KRISTÓF, SZIGETVÁRI MÁTÉ, DR. VARGA ATTILA
Vasúti légszárító zajterhelésének csökkentése szimuláció segítségével

KISTELEKI MIHÁLY, KOVÁCS KÁROLY
Hatvan év a vasútfejlesztés szolgálatában

SCHVÁB ZOLTÁN GÁBOR, VÉGH KRISZTINA
A KTI bemutatása

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

JÁRMŰMŰFEJLESZTÉS

DR. KOMORÓCZKI ISTVÁN, DR. MALATINSZKY SÁNDOR
A vasúti teherkocsi-beszerzés és szállítás fénykora a MÁV-nál 2. rész

LACZÓ FERENC, KOVÁCS KÁROLY
A MÁV KISS emeletes villamos motorvonat fékkoncepciója

OZSVÁR-SCHVARCZ ZSUZSA, URVALD KRISZTIÁN
Fókuszban a zöld energia – a vasúti társaságok 2020. évi vontatási villamos energia felhasználásának alakulása

SŐRÉS ÁRPÁD
Fejleszteni muszáj!

CSANÁDI SÁNDOR, KISS BÉLA, SURÁNYI SÁNDOR, SZÉCSEY TIBOR
Műszaki fejlesztések a Gyermekvasúton

VARGA ANDRÁS
A GYSEV Zrt. gépészeti eredményei és fejlesztési tervei 2025-ig

Featured post

TARTALOM

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA
KOVÁCS KÁROLY
175 éves a magyar vasút

KISTELEKI MIHÁLY
A gőzmozdonyok szerepe a magyar vasút történetében

JÁRMŰFEJLESZTÉS
CSÁRÁDI JÁNOS
Csárádi János befejezett szakmai életműve

Nekrológ

DUNAI ZOLTÁN
Tizenhat év eredményei a Stadler Trains Magyarország kft-nél,
és stabil út a jövőbe

KOMORÓCZKI ESZTER, SOHA TAMÁS
Vertikális kétoldalas napelemes zajvédő falak telepíthetőségi és energiatermelési
potenciálvizsgálata a Budapest-Szob vasútvonal mentén

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS
DR. KOMORÓCZKI ISTVÁN, DR. MALATINSZKY SÁNDOR
A vasúti teherszállítás fénykora a MÁV-nál

JÁRMŰMŰFEJLESZTÉS
LÁZÁR PÉTER , SZUTTAI ANDRÁS
Sorozatgyártásra kész a kisvasúti forgóváz család

SÜVEGES LÁSZLÓ
A Ganz és MÁVAG előd- és utódvállalatok tevékenysége a 175 éves
magyar vasutak szolgálatában

TOLNAI LÁSZLÓ
Ellentétek a szabványok és a gyakorlat között (Vasúti kerékpárösszeállítás
kisüzemi körülmények között)

WEIN ANDRÁS
Wein András gondolatai a 95 éves Dunakeszi vasúti járműgyártásról, a jelenről
és a terveiről, avagy rendhagyó leltár a megújuló Dunakeszi Járműjavító Kft.
első 10 hónapjáról

Featured post

Tartalomjegyzék

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA

DR. MALATINSZKY SÁNDOR

A Kassa Oderbergi Vasút gőzmozdonyai 215 éve született Mikó Imre

VASÚTFEJLESZTÉS

CSÁRÁDI JÁNOS, KOVÁCS KÁROLY


crotram.com/

A magyar vasútfejlesztés aktuális feladataiból

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

DR. DESTEK MIKLÓS

A Vasúti pálya-jármű rendszer minősítésének megoldása

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

ÜZEMELTETÉS ÉS FENNTARTÁS

HORVÁTH KEVE, KISTELEKI MIHÁLY, SZABÓ ZOLTÁN

Bemutatjuk a Stadler pusztaszabolcsi vasútijármű karbantartó telep 2005-2019-ig terjedő időszakát


viagra kaufen
http://www.mariatreu.at/ritalin.html
http://www.mariatreu.at/ephedrin.html

SÜVEGES LÁSZLÓ

Kisvasúti 760 mm nyomtávolságú forgóvázak felújítása a Ganz Motor Kft.-nél

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

DR. SZABÓ ANDRÁS, DR. ZOBORY ISTVÁN

Kis sugarú pályaívben haladó keskeny nyomközű járművek futásbiztonságának vizsgálata

JÁRMŰFEJLESZTÉS

Bemutatjuk a Siemens Vectront

Featured post

Tartalomjegyzék

VASÚTBIZTONSÁG

BENCSIK LÁSZLÓ

25 éve történt a MÁV elmúlt évtizedeinek legsúlyosabb balesete a szajoli vasúti baleset.

BERECZ ÁRPÁD

Krízis intervenció alkalmazási tapasztalatai az RCH Zrt.-nél

JÁRMŰFEJLESZTÉS

FELLNER ÁKOS, TÖRÖK TAMÁS

A MÁV-START mellékvonali járműflottájának komfortosítása, Bz motorkocsik klímával

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA

HORVÁTH VIKTOR

Velünk élő tárgyaink

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

VÍCTOR MARTÍNEZ, DANIEL DE ANDRADE

SKF vasútipálya-felügyelet

DR. KOMORÓCZKI ISTVÁN, DR. MALATINSZKY SÁNDOR, VIZI ANDRÁS

Önműködő kapcsolókészülék kísérletek múltja, és a várható jövő

JÁRMŰFEJLESZTÉS

SURÁNYI SÁNDOR

Az Ipoly Erdő Zrt. elmúlt évekbeli kisvasúti fejlesztéseinek áttekintése 2003-tól napjainkig

SÜVEGES LÁSZLÓ

A MÁV M63 sorozatú dízel-villamos mozdonya

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

ZANA BALÁZS

A Bmx-sorozatú 21-05 középszámcsoportú elővárosi forgalmú személykocsik felújításával egybekötött korszerűsítésének vizsgálata, különös tekintettel a légjavítás megvalósítására

https://www.dr-luidold.at/cialis-generika-pfz.html https://www.dr-luidold.at/viagra-kaufen-pfz.html
Featured post

TARTALOMJEGYZÉK

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA

VINCZE TAMÁS

100 éves a MÁV 328-as mozdonysorozata

VASÚTVILLAMOSÍTÁS

CSÁRÁDI JÁNOS

A nagyvasúti villamos vontatás szerepe és jelentősége a világban

JÁRMŰFEJLESZTÉS

DUNAI ZOLTÁN, KISS CSABA

Bemutatjuk a MÁV START Zrt nagykapacitású járműbeszerzési tenderére adott
győztes Stadler választ, a KISS emeletes villamos motorvonatot 

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

ÜZEMELTETÉS ÉS FENNTARTÁS

KISS ZOLTÁN

MÁV-Start ZRt. Stadler Rail gyártmányú FLIRT 1 motorvonat fékberendezéseinek
javítása

M. SZŰCS MÁTÉ

A MÁV által üzemeltetett Stadler FLIRT típusú motorvonatok karbantartási
gyakorlatának vizsgálata


cse.wustl.edu/cialis-pret-pfz.html
cse.wustl.edu/levitra-pret-pfz.html
cse.wustl.edu/viagra-pret-pfz.html

JÁRMŰFEJLESZTÉS

PATAKI JÓZSEF, LÁZÁR PÉTER, SZUTTAI ANDRÁS

Keskeny nyomközű univerzális futó forgóváz (UFFV) fejlesztés 

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

JAN CHVOJAN és MILOSLAV KEPKA

Forgóváz-részek szilárdsági és kifáradási vizsgálata kettőtől huszonkettő terhelőerő
alkalmazásával

ANDREA DOLCINI , NAIM KUKA,
RICCARDO VERARDI és CATERINA ARIAUDO

A vasúti jármű hajtásrendszer zárt hurkú szimulációja

TOMAS FRIDRICHOVSKY

A korszerű vasúti járművekben használt tengely-hajtóművek torziós lengései
bekövetkezésének elemzése

BÉRES ISTVÁN

A vasúti járművek fejlesztésével, jóváhagyásával és hatósági engedélyezésével
összefüggő vizsgálatok Az MSZ-en 14363 szabvány szerint

Featured post

Tartalomjegyzék

MÚLT ÉS JÖVŐJE

Járműünnepek 2019

DR. Czippán LászLó

Visszaemlékezés a villamosmozdony diagnosztika kezdeteire

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

DR. Borbély György ph.d.

Gondolatok az ICE nagysebességű vasúti személyszállítási rendszer teljesítményre alapozott karbantartási létesítményeivel kapcsolatban

Kertész József

Vasúti teherkocsi fékberendezések vizsgálata és karbantartása

Krémer Miklós

Súrlódó fékek teljesítmény és élettartam korlátjai

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

Koczóh István Attila

Diplomaterv keskeny nyomközű motorvonat koncepció kidolgozása témában

Lokesh k. Kriplani, nalinaksh s. Vyas

A kerék/sín kapcsolatnak a gördülési sugárra alapozott optimalizálása

Ingtolf  Nerlich

A ”pályabarát gördülőanyag” előnye: a jövőbeni új szolgáltatások várható pályafenntartási költségek alakulása

DR. Malatinszky Sándor

Felújítás, korszerűsítés vagy selejtezés és újbeszerzés. – Az Mk48,2000 sorozatú mozdonyok felújítása

Murárik László

25. évesek a DWA-Dunakeszi közös gyártású kocsik

Featured post

TARTALOMJEGYZÉK

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA

Zákonyi Gyula

eev c 366, máv c sz 4257 iii. osztályú személykocsi

JÁRMŰFEJLESZTÉS

Laczó Ferenc, Kovács Károly

Bemutatjuk a GYSEV FLIRT 3 -at 

Vladimir Dzyuban, DR. Malatinszky Sándor, Dr. Komoróczki István

Magyar metrókocsik újjászületése 

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

Medgyes Árpád

Rudazatállítók fejlődése a palackanyától a DRV rudazatállító családig 

Pataki József, Vitális Csaba

V63 forgócsap esztergáló készülék

INNOTRANS 2018  –  HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

Pásztor Kristóf

5341 sorozatú teherkocsik átalakítása („Voestalpin projekt”) a TS Hungaria Kft-nél 

Miloslav Kepka

Hajtásrendsterek mechanikus részeinek fejlesztése és vizsgálata

Csépke Róbert

Vasúti sín/kerék kapcsolat a kissugarú ívekben

JÁRMŰFEJLESZTÉS

Kovács Károly

Magyar vasút, villamos és/vagy dízel vontatás?

Süveges László – Tongori Imre NEKROLÓG

A Ganz-MÁVAG DHM5 típusjelű dízelmozdonyai / Nekrológ

Featured post

Tartalomjegyzék

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA

JÁRMŰÜNNEPEK 2018

KISTELEKI MIHÁLY

Volt egyszer egy VATUKI

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

FERENCZ PÉTER

Állapot-vizsgálat alapú alkatrész élettartam hosszabbítási lehetőségek Stadler forgóvázak erőátadó elemein

BEMUTATJUK

VARGA MIKLÓS

Újra sínre került a Mozdony és Vasúti Járműjavító Kft. 2017-ben

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

Vezeték nélküli állapotfelügyelet alkalmazása a vasúti szektorban

VASÚTGAZDASÁG

CSÁRÁDI JÁNOS

Vasút villamosítás gazdaságosan (4. rész)

INNOTRANS MÚLTIDÉZŐ 

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

JÁRMŰFEJLESZTÉS

HERBERT WELTE – SVEN KLEIN – WOLFGANG BÖSCH

Bemutatjuk a Stadler AG. Dosto/KISS emeletes villamos motorvonatot

PATAKI JÓZSEF – SŐRÉS ÁRPÁD

Univerzális hajtott forgóváz (UHFV) kisvasúti járművekhez

KOVÁCS KÁROLY

Magyar vasút, villamos és/vagy dízel vontatás?

JÁRMŰJAVÍTÁS

GÖRBICZ SÁNDOR

Adalékok a hazai vasúti járműjavítás történetéhez.

NEKROLÓG

Görbicz Sándor Visi János

Featured post

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA

JÁRMŰÜNNEPEINK 

DR LOVÁSZ GYÖRGY

125 éves a MÁV VIIIe’ jellegű, 5,3 méter tengelytávolságú személykocsi típusa

VASÚTGAZDASÁG

CSÁRÁDI JÁNOS

Vasút villamosítás gazdaságosan (3. rész)

JÁRMŰFEJLESZTÉS

DR. KOMORÓCZKY ISTVÁN, MALATINSZKY SÁNDOR

Az orosz gyártmányú metró kocsik forgóvázainak múltja és jövője

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

JÁRMŰFEJLESZTÉS

DR. CSIBA JÓZSEF

100 éve kezdődött a 424-es tervezése

HERBERT WELTE, SVEN KLEIN, WOLFGANG BÖSCH

Bemutatjuk a Stadler AG.Dosto/KISS emeletes villamos motorvonatot (2. rész) 

SÜVEGES LÁSZLÓ

Forgóvázak fejlesztése a Ganznál különös tekintettel a GH250 forgóvázcsaládra 

Featured post

Tartalomjegyzék

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA

JÁRMŰÜNNEPEINK

VILLÁNYI GYÖRGY

75 éves a Cak/Bam kocsicsalád

VASÚTGAZDASÁG

CSÁRÁDI JÁNOS

Vasút villamosítás gazdaságosan (2. rész)

INNOTRANS 2016

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

MOTORFEJLESZTÉS

HORVÁTH A., JAKABFALVY Z., BERECZKY Á., KOVÁCS K.

A hazai dízelmotor fejlesztés legújabb eredményei

JÁRMŰFEJLESZTÉS

LACZÓ FERENC

Bemutatjuk a Stadler Dosto/KISS emeletes villamos motorvonatot (1. rész)

BÉRES ISTVÁN

A 250 km/h sebességre alkalmas GH 250-3 típusú forgóváz a hazai járműfejlesztés jelentős sikere (3. rész)

MEDGYES ÁRPÁD

Rudazatállítók kialakulása és fejlődése

Featured post

Tartalomjegyzék

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA

Járműünnepeink

Dr. Heller György

Valóban meghalt a gőzvontatás?

Malatinszky Sándor

MÁV 442 sorozatú gőzmozdonyai

BEMUTATJUK

Szántó András

Komplex műszaki szolgáltatás Magyarországon

INNOTRANS 2016

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

VASÚTGAZDASÁG

Csárádi János

Vasút villamosítás gazdaságosan

Kovács Károly

Közbeszerzési eljárások fontossága, alkalmazása a vasúti járműtechnika
beszerzésekor

VONTATÁSI ENERGETIKA

Dr Zobory István

A vontatási energetika első főfeladatának megoldása

Featured post

Tartalomjegyzék

ELŐSZÓ

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA

JÁRMŰÜNNEPEINK

BÉRES ISTVÁN

A 250 km/h sebességre alkalmas GH250-3 típusú forgóváz a hazai járműfejlesztés jelentős sikere ( 2. rész)

ELŐHEGYI ISTVÁN

ICE sorozatjárművek (4. rész) villamos és dízel változatok 

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

BEMUTATJUK

BŐSZE SÁNDOR

Közlekedésfejlesztés a jövő szolgálatában

VASÚTI JÁRMŰJAVÍTÓ TELEPHELYFEJLESZTÉS

CSETVEI GYULA, CSUKA BERNÁT, SZÓRÁTH RÓBERT

A korszerűsített TEM2 és TGM4B típusú mozdonyok bemutatása

JÁRMŰFELESZTÉS

KISS CSABA

Villamos hajtású, nagyvasúti vontatójárművek fejlesztési irányai (4. rész)

Featured post

Tartalomjegyzék

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA VINCZE TAMÁS

100 éves a MÁV 342 és 315-ös mozdonysorozata

JÁRMŰFELESZTÉS BÉRES ISTVÁN 

A 250 km/h sebességre alkalmas GH250-3 típusú forgóváz a hazai járműfejlesztés jelentős sikere

ELŐHEGYI ISTVÁN

Az ICE-V születése, előzmények, az ICE-V kialakítása (3. rész)

KISS CSABA

Villamos hajtású nagyvasúti vontatójárművek fejlődési irányai (3. rész) INNOTRANS 2016

VASÚTI JÁRMŰJAVÍTÓ TELEPHELYFEJLESZTÉS CSETVEI GYULA, CSUKA BERNÁT, SZÓRÁTH RÓBERT 

Mozdonykorszerűsítő telephely tervezése és megvalósítása Oroszországban (2.rész)

JÁRMŰFELESZTÉS MARX GÁBOR

Fékrendszer az IC+ személykocsikhoz – új kihívások a tervezésben és megfelelőség értékelésben 

MISKÁRIK LÁSZLÓ

431, 432, 433 sorozatú mozdonyok fokozatkapcsolójának „EKG” görbéje

BEMUTATJUK PENCZ RUDOLF

GTKB Kft. – a járműkészülékek gyártója

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

Featured post

Tartalomjegyzék

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA

Járműünnepek 2016

Dr. Lovász György

100 éves a WR 4252 pályaszámú étkezőkocsi. Az étkezőkocsik szerepe a magyar vasút történetében (2.rész)

JÁRMŰFELESZTÉS

Előhegyi István

A Nagysebességű Közlekedés, az ICE (2. rész) Előzmények, törekvések és próbálkozások

INNOTRANS 2016

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓ

JÁRMŰFELESZTÉS

Kiss Csaba

Villamos hajtású nagyvasúti vontatójárművek fejlődési irányai (2. rész)

BEMUTATJUK

Juhász Gyula

Bemutatkozik az MMV Zrt. (3. rész.) Dízel vontatójárművek

VASÚTI JÁRMŰJAVÍTÓ TELEPHELYFEJLESZTÉS

Csetvei Gyula , Csuka Bernát, Szóráth Róbert

Mozdonykorszerűsítő telephely tervezése és megvalósítása Oroszországban

A KÖZLEKEDÉS EMLÉKEZETES BALESETEI, VASÚTI KATASZTRÓFÁI

Bencsik László

Száz éve következett be Herceghalomnál a MÁV legtragikusabb balesete

Featured post

Tartalomjegyzék

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA

Járműünnepek

DR. LOVÁSZ GYÖRGY

100 éves a WR 4252 pályaszámú étkezőkocsi. Az étkezőkocsik szerepe a magyar vasút történetében

CSÁRÁDI JÁNOS

A villamos vasutak fejlődése Magyarországon (2. rész)

JÁRMŰFELESZTÉS

ELŐHEGYI ISTVÁN

A Nagysebességű Közlekedés, az ICE (1. rész) Előzmények, törekvések és próbálkozások

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

JAKABFALVY ZOLTÁN

Motorfejlesztés a Ganz Motor Kft.-ben …és mégis forog a motor!

BEMUTATJUK

JUHÁSZ GYULA

Bemutatkozik az MMV Magyar Magánvasút Zártkörűen Működő Részvénytársaság

JÁRMŰFELESZTÉS

LACZÓ FERENC, GERZNER-VÁGÓ BERNADETT

FLIRT generációk, egy járműcsalád a GTW-től a nagysebességű motorvonatig

BEMUTATJUK

SURÁNYI SÁNDOR

A BKV Vasúti Járműjavító Kft. 240 darab Tátra T5C5 típusú villamos korszerűsítését kezdte meg

SZABÓ TIVADAR

A Közlekedéstudományi Intézet vasúti megfelelőségértékelési tevékenysége

Featured post

Tartalomjegyzék

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA

LÁNCZOS PÉTER, ZÁKONYI GYULA

A KALÁKA forgóváz család története 

CSÁRÁDI JÁNOS

A villamos vasutak fejlődése Magyarországon

BEMUTATJUK

JUHÁSZ GYULA

Bemutatkozik az MMV Magyar Magánvasút Zártkörűen Működő Részvénytársaság

GLATTFELDER BÉLA, VARGA MIKLÓS

Megújuló magyar vasúti járműjavítás Szombathelyen

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

JAKABFALVY ZOLTÁN

Motorfejlesztés a Ganz Motor Kft.-ben

JÁRMŰFELESZTÉS

LACZÓ FERENC, GERZNER-VÁGÓ BERNADETT

FLIRT generációk, egy járműcsalád a GTW-től a nagysebességű motorvonatig

BEMUTATJUK

SURÁNYI SÁNDOR

Bemutatkozik az Első Magyar Vasúti Járműipari Társulás (Klaszter)

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

GUIDO WALT

Az emberi tényezők szerepe a vasúti járművek fenntartásában

JÁRMŰFEJLESZTÉS

ZSUGONITS ESZTER, ILLÉS ANDRÁS

Bemutatjuk a AT VM 8000-12E kétéltű vasúti síncsiszoló járművet

Featured post

TARTALOMJEGYZÉK

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA

VILLÁNYI GYÖRGY

M62 a világban

JÁRMŰFEJLESZTÉS

KISS CSABA

Villamos hajtású nagyvasúti vontatójárművek fejlődési irányai

ÜZEMELTETÉS ÉS FENNTARTÁS

KISS ZOLTÁN, SZÉCSI JÁNOS

Knorr fékberendezések szervizelése

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

KISTELEKI MIHÁLY, KOVÁCS KÁROLY

A személyszállítás koncepciójától a MÁV FLIRT 10 éves történetéig (2. rész)

GUILLERMO E. MORALES-ESPEJEL, ANTONIO GABELLI

Az Új modell komoly előrelépés

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

VASÚTI KUTATÁSOK EREDMÉNYEI

A világ vasútjainak környezetvédelmi helyzete a számok tükrében 2. rész

JÁRMŰFEJLESZTÉS

LACZÓ FERENC, GERZNER-VÁGÓ BERNADETT

FLIRT generációk, egy járműcsalád a GTW-től a nagysebességű motorvonatig

MURÁRIK LÁSZLÓ

20 éves a CAF kocsi 2. rész

SÜVEGES LÁSZLÓ

A Ganz Motor kft fejlesztési tevékenysége

VASÚTBIZTONSÁG

ELŐHEGYI ISTVÁN

A közlekedés emlékezetes balesetei, katasztrófái „engedékenység és következmények”

NEKROLOG

Featured post

Tartalomjegyzék

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA

Járműünnepek

VARGA ANDRÁS

Az M62 sorozatú mozdonyok egy részének remotorizálással történő felújítása

MALATINSZKY SÁNDOR

A Shinkansen 50 éves

 VASÚTI KUTATÁSOK EREDMÉNYEI

A világ vasútjainak környezetvédelmi helyzete a számok tükrében 1. rész

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

KISTELEKI MIHÁLY, KOVÁCS KÁROLY

A személyszállítás koncepciójától a MÁV FLIRT 10 éves történetéig (1. rész)

VASÚTPOLITIKA ÉS GAZDASÁG

DR FARKAS GYULA

A vasúti árufuvarozás helyzete, gazdaságos fejlesztésének lehetőségei (2. rész)

JÁRMŰFEJLESZTÉS

LANGER BENCE, SURÁNYI SÁNDOR, WIESZT LÁSZLÓ

Napelemmel a jövőbe keskeny nyomközön

MURÁRIK LÁSZLÓ

20 éves a CAF (1. rész)

VASÚTBIZTONSÁG

ELŐHEGYI ISTVÁN

A közlekedés emlékezetes balesetei, katasztrófái „Hanyagság és következmények”

Featured post

Tartalomjegyzék

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA

Járműünnepek

Bajók János

50 éves az M62

Novák József

Az 50 éves az M62 sorozatú mozdonyon végrehajtott fontosabb korszerűsítések

INOTRANS 2014

Kovács Károly

A berlini InnoTrans újdonságai, tanulságai 3. rész

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

NEKROLÓG

VASÚTPOLITIKA-GAZDASÁG

Dr Farkas Gyula

A vasúti árufuvarozás helyzete, gazdaságos fejlesztésének lehetőségei

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

Beköszöntő, ajánló 

Vincze Tamás

A V43 sor. mozdony prototípus vizsgálata, Az M61 sorozatú mozdony menetrendi vizsgálata

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA

Lovász György

100 éves a 9,3 méter forgócsap távolságú személykocsi család

VASÚTBIZTONSÁG

Előhegyi István

A közlekedés emlékezetes balesetei, katasztrófái „Jelzések láthatósága, vonatbefolyásolás

Featured post

Table of content

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA

DR. PÁSZTOR ENDRE

Jendrassik György, a belsőégésű vasúti vontatójármű motorok fejlesztő zsenije

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

DR. CSIBA JÓZSEF – MALATINSZKY SÁNDOR – PFELMAYER ZSOLT

Vonategységek közlekedtetése nemzetközi forgalomban

INNOTRANS 2014

KOVÁCS KÁROLY

A berlini InnoTrans újdonságai és tanulságok 2. rész

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

PÁPAY ISTVÁN – SILLER K. KÁLMÁN

Az M62 sorozatú dízelmozdonyok üresjárati energiafogyasztásának alakulása és csökkentésének lehetősége

HÍREK A VASÚT VILÁGÁBÓL

VASÚTGÉPÉSZET MÚLTJA

SÜVEGES LÁSZLÓ

40 éves a MÁV Zrt. V63 sorozatú villamos mozdonya

VASÚTBIZTONSÁG

ELŐHEGYI ISTVÁN

A közlekedés emlékezetes balesetei, katasztrófái „Feledékenység és következmények”

NEKROLÓG